Luhan
"4:24" mutatta telefonom kijelzője az időt. Nagyot sóhajtottam és átfordultam a másik oldalamra. Így pont Sehunra láttam. Irigyeltem, hogy ilyen jól tud aludni.
Kitakaróztam, majd felkeltem és kicsoszogtam a konyhába. Néma csönd volt az egész dormban. Hát persze, hisz' rajtam kívül senkinek sem okoz gondot az alvást. Pedig nagyon fáradt vagyok...
Engedtem magamnak egy pohár vizet, majd elindultam a nappali felé. Kényelmesen elhelyezkedtem a kanapén és reménykedtem, hogy hamarosan abba marad a fejfájásom. Már legalább egy hete alig várom, hogy vége legyen ennek a pokoli fájdalomnak. Hál' Isten vannak közben időszakok, amikor nem érzem, vagy legalábbis nem annyira erősen.
Bekapcsoltam a tv-t. Először olyan hangos volt, hogy féltem, valakit felébresztettem. Gyorsan lehalkítottam, majd elkezdtem nézegetni miket adnak ilyenkor. Szomorúan konstatáltam, hogy ilyenkor még meséket sem mennek...
Megittam a maradék vizemet, gyorsan elmostam, eltörölgettem, és visszaraktam a poharat a szekrénybe. Fogalmam sem volt mit csináljak. Nem akartam visszamenni a szobába nehogy felébresszek valakit.
Ránéztem az órára, háromnegyed ötöt mutatott. Negyedóra múlva úgyis kelnünk kell, addig ledőlök egy kicsit a kanapéra. Így tettem. Azonban, amint lehunytam szemeimet lépteket hallottam.
- Hyung, hát te? Csak nem horkolt már megint Sehun? - nézett rám meglepetten Chanyeol.
- Nem - mosolyodtam el.
Nem is szokott Sehun horkolni, esetleg néha szuszog, de az nagyon aranyos és egyáltalán nem zavaró.
- Tudnál nekem segíteni a reggelivel? - nézett rám boci szemekkel.
Olyan gonosz, tudja, hogy ennek nem tudok ellen állni.
- Persze - forgattam a szemeimet.
- Szuper, köszi, hyung! - futott oda hozzám.
Megölelt, majd felhúzott a kanapéról.
- Halkabban, Chanyeol-ah! Még felébreszted a többieket! - csitítottam, bár tudtam, hogy felesleges.
- Ha neki állunk a reggelinek, úgyis felébrednek a nagy zajra... - motyogta.
Nem könnyű 11 embernek reggelit készíteni, főleg, hogy mindenki sokat eszik. Így hetente váltjuk egymást, mindig más a reggeli felelős. Nem egyszerű, de aztán mindig akad valaki, aki segít.
Én neki álltam rántottát sütni, Chanyeol pedig a pirítósokat készítette, majd elkezdte kipakolni a hűtőszekrényből a többi ennivalót. Nem tipikus koreai reggeli, de nekünk ez tökéletesn megfelel.
Mikor végeztem, elmentem, hogy felébresszem a többieket. Benyitottam az első szobába.
Chennek már sikerült felülnie és bámult maga elé, míg Kai szétterülve feküdt az ágyán. Suhot nem látván feltételeztem a fürdőben van már.
Mikor elhaladtam Chen mellett intettem neki, ő halványan elmosolyodott, majd kissé megemelte a kezét köszönés képp. Kai-t néztem az ágya mellett állva. Nem kéne durván felébresztenem, mert akkor durcás lesz. Leguggoltam és megsimogattam a kezét, mire morgott egyet. Megismételtem, amire már el is fordult.
- Te akartad Kim Jongin! - kiáltottam fel, majd nevetve ráugrottam az ágyára és csikizni kezdtem.
Na erre már kipattantak a szemei és röhögni kezdett.
- Eléghh, hyuung! - nevetett és próbálta lefogni kezeimet.
Nem hagytam békén és ezt egy idő után megunva lerántott maga mellé és elkezdett csikizni.
-Okéh, okéh, elégh! - röhögtem.
Már a könnyeim is folytak, mire befejezte.
- Remélem ebből tanultál, hyung! Legközelebb nem hagylak ilyen könnyen menekülni! - mondta vigyorogva.
- Mi folyik itt? Azt hittem valami baj van...miért sikitztok már ilyenkor? - futott be Suho a szobába.
- Bocs, hyung... - hajtotta le a fejét Kai.
- Az én hibám volt, sajnálom, többet nem fordul elő! - mondtam Suhonak.
- Nincs semmi gond, csak ne ijesztgessetek - mosolyodott el, majd megütögette a hátamat.
Mivel Chen is teljesen magához tért hangoskodásunk hatására, így átmentem a következő szobába. A miénkbe. D.O épp a haját igazgatta mikor beléptem.
- Jó reggelt! - mosolyogtam rá.
- Neked is! Hol voltál? Nem te vagy a héten a felelős. - nézett rám szemöldök ráncolva. - Csak nem megint a fejed fáj?
Lehajtottam a fejem. Csak D.O tud az egészről. Nem szeretném a többieket az aprócska problémámmal fárasztani.
- Hyung, el kéne menned orvoshoz! - mondta határozottan.
- Dehogyis, majd elmúlik! - vágtam rá egyből.
- Luhan! Ez így nem mehet tovább, ha te nem szólsz, akkor majd én megyek Suhohoz!
- Ne, Kyungsoo! Rendben, szólni fogok neki, majd este a próbák után. Oké?
- Oké, de akkor tényleg! Nem szabad ilyennel szórakozni, mi van, ha tényleg valami bajod van? - aggodalmaskodott.
- Az nem lehet. Nyugi, rendben leszek, hamarosan! - mosolyogtam rá.
Igen, ez az a mondat, amit körülbelül egy hete mondogatok magamnak...
Sehunhoz fordultam, majd leültem az ágya szélére.
- Sehunie~! - kezdtem el simogatni baba arcát.
Megfogta a kezem.
- Luhan, Sehun aludni akar~! - nyüszögte, mire elmosolyodtam.
- De sajnos nem lehet... - mondtam neki kedvesen hüvelykujjammal megsimogatva kezét.
- Mmm...Luhan feküdj ide egy kicsit, aludjunk még! - motyogta.
- Rendben, de csak öt perc, már kész a reggeli! - forgattam meg a szemeimet.
Beljebb húzódott, én pedig lefeküdtem mellé. Sehun újra szuszogni kezdett-még mindig a kezemet fogva-, én meg a plafont bámultam.
- Majd én felébresztem a többieket. Hol nem voltál még? - suttogta D.O.
- Yixingéknél, meg Baekhyunéknál. - mondtam.
- Rendben - indult volna ki, de utána szóltam.
- Kyungsoo! Köszi! - mosolyogtam rá, mire ő ugyanezt tette és elhagyta a szobát.
Megint elkezdett őrületesen fájni a fejem. Jobban észre veszem, ha ennyire fáj meg, ha nincs, ami elterelje a figyelmem.
- Hyung - motyogta Sehun, mire feléfordítottam a fejem. - Jól vagy?
- Persze! - mosolyodtam el.
- Miért nem mondod el? Láttam, ahogy az előbb szorosan behunytad a szemeidet. Talán fáj valamid? - nézett rám nagyra nyitott szemekkel.
- Dehogyis, Sehunnie! - simítottam végig arcán.
- Hazudhatsz, de tudom, hogy nem mondasz igazat... - mondta komoran.
Majd felállt és kiment a szobából. Sóhajtottam, és már indultam volna utána, de elszédültem.
Nem foglalkoztam vele és tovább mentem, de egyre több karikát láttam magam előtt, míg végül csak sötétséget. Még azt hallottam, ahogy D.O a nevemet kiáltja...